10 dolog, amelyet a minimalisták nem szoktak vásárolni

határidőnapló

A minimalista életmód egyik alapköve kevesebb tárggyal rendelkezni, amely rendezettebb, stresszmentesebb otthont eredményez. A minimalisták alaposan átgondolják, hogy mit vásárolnak és minden vásárlás előtt felmérik, hogy a kívánt tárgyra tényleg szükségük van-e és több örömet hoznak-e az életükbe, mint stresszt. Tehát nem megtagadják maguktól a vásárlás örömét, hanem tudatosan vásárolnak.

Ha kevesebb tárgyat vásárolunk, azzal természetesen pénzt is spórolunk. A tudatos vásárlással annak ellenére, hogy valamiért pénzt adunk ki, hosszú távon pénzt takarítunk meg, hiszen olyan tárgyakat választunk, amelyek hosszú éveken, évtizedeken át szolgálnak majd bennünket.

A reklámok tömkelege folyton arra sarkallnak bennünket, hogy újabb és újabb dolgokat vásároljunk, hogy életünk szebb, kényelmesebb és jobb legyen. Könnyű beleesni ebbe a csapdába. Nem szeretnénk lemaradni valamiről. Nem szeretnénk kevesebbek lenni, mint a szomszédunk. Szeretnénk megmutatni másoknak és magunknak, hogy megtehetjük. Szeretnénk jobbnak érezni magunkat. De tényleg így lesz? Fenntartható sokáig ez az érzés vagy az újdonság varázsával együtt ez is elillan?

Léteznek olyan tárgyak, amelyeket rendszeresen vásárolunk és nem is vesszük észre, hogy nincs rá szükségünk, amíg abba nem hagyjuk a vásárlásukat. Az alábbi listában olyan elemeket gyűjtöttünk össze, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak.

Palackozott víz

A rendszeres folyadékbevitel fontosságát nem kell kifejtenünk. Az ajánlott napi folyadékbevitelt 2,5 liter körül szokták megadni, amely nemtől, kortól, fizikai aktivitástól és az időjárástól függően változhat. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet palackozott vizet vásárolni otthonra és ahányszor megszomjazunk.

A legtöbb magyarországi otthonban a csapvíz még jobb minőségű, mint a palackozott víz. Mielőtt elmennénk otthonról, töltsünk meg egy újrahasználható palackot vagy kulacsot csapvízzel és vigyük magunkkal.

Ha valaki aggódik a csapvíz minősége miatt, beszerezhet és vízszűrős kancsót. Hosszú távon a kancsó ára kevesebb lesz, mint az éveken át vásárolt palackozott vízé. Amennyiben jobban szeretjük a szénsavas ásványvizet, vásároljunk egyszer egy szódakészítő készüléket, amelynek az ára szintén megtérül az évek során.

A tiszta víz nem ízlik mindenkinek, bár ez a legjobb folyadék, amivel csak elláthatjuk a testünket. A víz ízesítésére használhatunk citromlevet, friss gyümölcsdarabokat vagy uborkaszeleteket.

Üdítőitalok és alkohol

Ez a két kategória nem is elsődlegesen a spórolásról szól, hanem az egészségünkről is. Az üdítőitalokban található rengeteg cukor egyáltalán nem tesz jót az egészségünknek. Elhízáshoz és más egészségügyi problémákhoz vezethet a felesleges folyékony kalóriák elfogyasztása, a mesterséges színezékekről és aromákról nem is beszélve. Az alkohollal veszélyeztetjük a testünket, különösen az agysejtjeinket.

Hosszú távon, ha nem figyelünk oda az egészségünkre, felbecsülhetetlen költségeink adódhatnak, amelyeket néha nem is lehet pénzzel megvenni.

Könyvek

Természetesen az, hogy nem fogunk többé könyveket vásárolni, nem azt jelenti, hogy nem fogunk többet olvasni. Nincs is jobb befektetés, mint amit a tudásunkba teszünk. A notórius könyvvásárlók biztosan jól ismerik azt a helyzetet, hogy állandóan könyvajánlókba ütköznek és mindent el akarnak olvasni, ezért megveszik ezeket a könyveket. Viszont nincs annyi idejük olvasni, mint ahány könyvet beszereznek. Gyűlnek az olvasatlan könyvkupacok, néhány könyvről pedig pár fejezet vagy oldal elolvasása után kiderül, hogy nincs is az ínyükre, ezért a sarokban porosodva végzik.

Ha eldöntjük, hogy nem vásárolunk új könyveket, akkor nincs más választásunk, mint a meglévő olvasatlan könyveket kiolvasni szép sorjában. 

Ha nincsenek ilyen olvasatlan könyvkupacaink, akkor keressük fel és iratkozzunk be a legközelebbi könyvtárba. Egy könyv árának feléért egész évben végtelen hozzáférésünk lehet különféle könyvekhez és nem lesz túlzsúfolva az otthonunk könyvekkel, amelyeket lehet életünkben csak egyszer vagy egyszer sem olvastunk el.

Ha sokat utazunk, praktikus beszerezni egy e-book olvasót. Egy e-book olvasóra rengeteg könyv fér és nem kell eldöntenünk, hogy melyik könyveket vigyük magunkkal egy utazásra, hiszen az összes könyv velünk lehet. Így egyszerre több könyvet is olvashatunk.

Műanyag szatyrok és zacskók

Egyszerű a  bevásárlást egy műanyag szatyorba dobni, majd otthon, miután kipakoltuk belőle a bevásárlást, a kukába hajítani. Ugyanúgy, ha tízórait vagy uzsonnát készítünk magunknak a munkahelyünkre, kirándulásokra vagy a gyermekeinknek az iskolába, egyszerű a szendvicseket és gyümölcsöket egy zacskóba dobni, majd kidobni, miután kivettük belőle az ételt. Bár filléres apróságról van szó, sok kicsi sokra megy.

Egy másik gyakori jelenség, hogy bár nem dobják az emberek kukába a szatyrot, de nem is használják fel újra. Egy fiókban vagy egy nagyobb szatyorban gyűjtögetik „ez még jó lesz valamire” felkiáltással. Próbáljunk meg tudatosabban hozzáállni ehhez a jelenséghez és tényleg használjuk fel újra és újra ezeket a szatyrokat. Az interneten számos videó kering, hogy hogyan tudjuk összehajtogatni a szatyrokat egy kis háromszöggé. A háromszögekből tegyünk párat az autóba, kézitáskába, hátizsákba stb., hogy kéznél legyenek, amikor szükségünk lehet rá. Így nem kell újabb szatyrokat vásárolnunk és hazavinnünk a gyűjteményünkbe.

A szatyrokat és zacskókat kukászsák helyett is felhasználhatjuk. Ha pedig négylábú kedvenceink is vannak, akkor az ürülékeszacskó szerepét is felvehetik.

Még jobb megoldás textil bevásárlótáskákat és uzsonnásdobozokat használni, amelyeket hosszú éveken át használni tudunk, tehát idővel megtérül az áruk és környezetbarátabb megoldást is képviselnek.

Akciós termékek

Ha csak azért veszünk meg valamit, mert le volt szállítva, nem pedig azért, mert egyébként is megvettük volna, akkor lényegében nem pénzt takarítottunk meg, hanem épp ellenkezőleg, feleslegesen költöttünk pénzt. Ráadásul néha az állítólagos eredeti ár mesterségesen lett kialakítva és lehet végeredményben még drágábbért is vesszük meg az adott terméket, mintha akción kívül vettük volna meg.

Félrevezetőek lehetnek az „egyet fizet, kettőt kap” akciók és az ajándékokkal járó akciók is. Még ha tényleg ingyenesen jutunk is hozzá egy további termékhez, általában erre a termékre nincs is szükségünk vagy az eredeti termékre nincs szükségünk és csak az ajándékhoz szeretnénk hozzájutni, amelyet külön olcsóbban tudnánk megvásárolni.

Túl sok étel

A világ egyik égető problémája a tömérdek hulladék mennyiség, amely a nem elfogyasztott ételből ered. Ha minden héten előre átgondoljuk, hogy mit fogunk azon a héten főzni és enni, és ragaszkodunk is ehhez a tervhez, azzal rengeteg pénzt spórolhatunk meg. Jól bevált trükk, ha egy bevásárlólistával felszerelkezve és nem éhesen vágunk neki a nagybevásárlásnak. Az egyes ételeknél azt is átgondolhatjuk, hogy melyikből lehet nagyobb adagot készíteni és adagolva lefagyasztani őket, hogy ha hirtelen megéhezünk és nincs időnk főzni, akkor egy gyorsétterem meglátogatása vagy pizza rendelése helyett csak előkapjuk és felmelegítsük ezt a lefagyasztott, házi ételt.

Szezonális és lakberendezési dekorációk

Csábító lehet egy közeledő ünnep alkalmával ehhez illő dekorációval elárasztani az otthonunkat. De tényleg megéri ennyi pénzt és fáradtságot szánni valamire, amit csak pár napig láthatunk és az év többi részében egy dobozban porosodik?

A lakberendezési dekorációkat böngészve egy webáruházban vagy egy hagyományos boltban új ötleteket merítve szerezhetünk be újabb és újabb tárgyakat. Viszont minden egyes tárggyal újabb perceket is adunk a takarítással töltött időhöz. Ha átgondoljuk, hogy milyen tárgyakat látnánk mindennap szívesen a polcokon és a falakon, majd csak azokat vásároljuk meg, rengeteg pénzt és időt takaríthatunk meg. Egy másik jól működő módszer, ha minden egyes új dekorációs tárgy beszerzése előtt eladunk legalább egy már megunt darabot. Ha pedig egyszerűen frissítésre vágyunk, elég átrendezni a már meglévő dekorációs tárgyakat.

Legújabb technológiai cikkek

A modern technológia manapság már olyan gyorsan fejlődik, hogy szinte lehetetlennek tűnik lépést tartani vele. Tényleg szükségünk van minden alkalommal egy új telefonra, amikor egy új modellt dobnak a piacra, miközben a régi telefonunk még teljesen jól működik? Még ha meg is próbáljuk eladni a régi mobiltelefonunkat, az új modell piacra kerülésével drasztikusan csökken az előző telefon modellek értéke. Ha megpróbáljuk kiszámolni, hogy mennyiért vettük a telefont és most mennyiért tudnánk eladni, megkapjuk az összeget, hogy mennyibe került havonta a használata. Érdemes átgondolni, hogy elégedettek vagyunk-e ezzel az összeggel és tényleg megéri-e egy újabb modellt vásárolni, amely lehet nem is fog annyival jobb felhasználói élményt nyújtani a régi telefonhoz képest, ami miatt tényleg megérné az árát. 

Fast fashion ruhadarabok

A fast fashion, azaz gyors divat olyan márkákat foglal magába, amelyek szezonálisan új kollekciókat dobnak a piacra, az aktuális divatot követve. Ha minden egyes alkalommal bevásárolunk a legújabb trendeknek megfelelően, akkor azt vehetjük észre, hogy bár be se bírjuk csukni a ruhásszekrényt, mert annyira tele van, mégis az az érzésünk, hogy nincs egy göncünk se, amit felvehetnénk. Ezek a ruhadarabok nagyon olcsók, de ez sajnos a minőségükön is tükröződik. Azt vehetjük észre, hogy annak ellenére, hogy csak néhányszor viseltük, kifakult a színe, szétjött a varrás, esetleg kis lyukak jelentek meg az elvékonyodott anyagon.

Természetesen ruhákra szükségünk van, de tudatosan válasszunk új ruhadarabokat. A ruha minőségén kívül figyeljünk oda a stílusára is. Az időtlen, klasszikus és minőségi darabokat amellett, hogy minőségüknek köszönhetően hosszú éveken át viselhetjük, mindig divatosak is maradnak és könnyebben kombinálhatók egymással. Ami az anyagot illeti, a természetes anyagok időtállóbbak és környezetbarátabb megoldást is jelentenek, míg a fast fashion üzletláncokban többnyire műszálas és műbőr anyagokba futhatunk bele.

Konyhai kütyük

Ki ne szeretné megkönnyíteni az életét és értékes másodperceket nyerni valaminek az elkészítése során a konyhában? Turmix fél perc alatt egy smoothie makerrel? Felszeletelt zöldségek pár másodperc alatt? Frissen sült gofri vagy kenyér? De miután minden vonzó kütyüt beszereztünk és már mozdulni sem tudunk a konyhában, akkor jövünk rá, hogy a zöldségeket egy késsel és egy vágódeszkával magunk is rövid időn belül fel tudjuk szeletelni. Sőt, ha hozzávesszük, hogy mennyi ideig tart elmosogatni egy zöldségszeletelőt a késsel és a vágódeszkával összehasonlítva, arra jöhetünk rá, hogy nem is spóroltunk meg időt.

Idővel arra is rájöhetünk, hogy nem is szoktunk olyan gyakran smoothie-t inni vagy gofrit enni. Vagy egyszerűbb megvásárolni a kész kenyeret, mint a kenyérsütővel bajlódni.

Ezek mind olyan döntések, amelyeket egyénileg kell meghoznunk, a saját életmódunkat és étkezési szokásainkat figyelembe véve.

Gyakran ismételt kérdések

Mi a minimalista életmód alapja?

A minimalista életmód egyik alapköve kevesebb tárggyal rendelkezni, amely rendezettebb, stresszmentesebb otthont eredményez.

Mit tesznek a minimalisták a vásárlás előtt?

A minimalisták alaposan átgondolják, hogy mit vásárolnak és minden vásárlás előtt felmérik, hogy a kívánt tárgyra tényleg szükségük van-e és több örömet hoznak-e az életükbe, mint stresszt.

Melyek azok a dolgok, amiket gyakran vásárolunk, de valójában nincs rájuk szükségünk?

Léteznek olyan tárgyak, amelyeket rendszeresen vásárolunk és nem is vesszük észre, hogy nincs rá szükségünk. Ilyenek például a palackozott víz, az üdítőitalok és az alkohol.



Nagy Emese

Nagy Emese

Mindig is lekötött a modern technika, amiről nemcsak olvasni, de írni is szeretek. Érdekel, hogy mi hogyan működik és hogyan teszi könnyebbé az életünket. A praktikusság mellett a design és a stílus is fontos a számomra.


Hasonló cikkek:

hálószoba

Merész tapéta ötletek

A tapéta a hálószobákban és a mosdókban népszerű választássá vált. Érdekessé teszi a helyiséget és növeli a látványt. De mi a helyzet a tapétával a...

hatékonyság

Ötletek kis méretű íróasztalhoz

A legkisebb zugokból is hatékony irodák lehetnek.Az otthoni munkavégzés nehézségekkel járhat, ha egy íróasztalt kis helyen be lehet építeni, legyen...

karácsony

12 spórolási tipp karácsonyra

Az ünnepi időszak az öröm és az ünneplés időszaka, de lehet az anyagi stressz időszaka is. Az ajándékozás, a szórakoztatás és az utazás miatt az...

kávé

11 egyszerű szabály az otthon tisztántartása és a rend fenntartása érdekében

Az otthonában lévő rendetlenséggel való harc néha végtelennek tűnhet. A dolgok rendszeres osztályozása, szervezése, a szekrényekben való rendrakás...