Mivel még mindig tart a pandémia, számos személy kényszerül arra, hogy elhagyja irodáját és otthonról dolgozzon. Bár ezekben a körülményekben élünk most, az emberek kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy otthonról, vagy egyéb, irodán kívüli helyekről dolgozzanak.
Annak ellenére, hogy jelenleg ezt extra intézkedéseknek tekintjük, ez a tendencia életképes és vonzó lehetőség lesz a világjárvány után is. Végül is, változott a kultúra, valamint az is, hogyan dolgoztunk évekkel a pandémia előtt.
Ennek a módszernek azonban van egy nehézsége is, mégpedig a produktivitás. Míg egyeseknek nem okozott gondot az otthonról végzett munka vagy a távmunka, azon személyeknek, akik kevésbé tapasztaltak a távmunkát illetően, problémáik akadhatnak a produktivitással és az ilyen típusú munkavégzéshez való alkalmazkodással.
Teljesen megértem, és tudom, hogy ez az Ön számára is nehéz lehet. Azonban ez a probléma egyszerűen orvosolható a meglévő otthoni munkaállomás tökéletesítésével. Még akkor is, ha az most nem túl rossz, a kifejezetten a produktivitáshoz igazított munkaállomásnak számos előnye van. A produktivitás növelésén felül a különböző készségekre való összpontosítást, a kényelmet és a workflow-ot is támogathatja.
A legjobb az egészben, hogy nincs szüksége sok mindenre a nagy fejlesztésekhez. Ennek bemutatásához meg szeretném mutatni a saját munkaállomásomat és azt, hogy mit használok minden nap ezen előnyök élvezéséhez.
Leírom a munkaállományom felépítését, hogy megismerje a produktív otthoni munkaállomás alapvető elemeit:
Laptop, hogy bárhonnan tudjon dolgozni
A laptop természetesen minden munkaállomány elengedhetetlen része, az én választásom az Apple MacBook Pro-ra esett. Ez egy nagyon jó laptop, amelyet a kreatív körökben tartózkodók számára terveztek
Extra monitor a nagyobb képernyőért
Még egész nagy méretű laptop esetén is a kijelző mérete egészen kicsi. Akiknek extra térre van szükségük - mint ahogy nekem is -, meg kell fontolniuk egy további monitor beszerzését. Jómagam a Dell UltraSharp monitorját használom. A Dell a kezdetektől fogva ebben az iparágban tevékenykedik, megfizethető és minőségi monitorokat gyárt. Ezenkívül ezt a monitort úgy tervezték, hogy kivételes látványt nyújtson élénk színekkel és széles látókörrel.
Drop Alt Mechanikus Billentyűzet
A mechanikus billentyűzet használatát szintén érdemes megfontolni. Az én berendezésemben az alapértelmezett barna kapcsolókról a mechanikus kapcsolókat Kalih Bronze kapcsolókra cseréltem. Ennek a billentyűzetnek hála nagyobb sebességgel lehet gépelni, így a produktivitás is nő.
Számomra az is előny ennél a billentyűzetnél, hogy vezetékes, így nem kell elemeket használnom. Számomra a 84 billentyűt tartalmazó billentyűzet vált be, ugyanis az szélesebb. Minél szélesebb a billentyűzet, annál távolabbra kell elhelyeznem magamtól az egeret. Számomra ez remek, mivel minimalizálni szeretném az egér használatát - ugyanis megerőlteti az ízületeimet, ha túl sokat használom.
Üres Keycap-ok A Gyors Gépeléshez és a Kevesebb Zavaró Tényezőhöz
A tevékenységgel kapcsolatos olyan további turpisságra jöttem rá az elmúlt év folyamán, amely igazán zavaró lehet - a billentyűzeten lévő rengeteg billentyű. Biztosan hasznosak, ha az ember gépelni tanul, azonban egy kis idő elteltével, az egyes billentyűk zavaróak lehetnek és negatívan befolyásolhatják a produktivitást.
Ez azonban üres “keycap”-okkal megoldható probléma, ezek ugyanis számos módon lehetnek pozitív hatással a produktivitásra. Ezeknek az ún. üres “keycap”-oknak köszönhetően csupán azokra a billentyűkre fog fókuszálni, amelyeken betűk találhatóak. Ezt eleinte nehéz lehet alkalmazni, azonban egy kis idő elteltével a gépelési sebesség növekedni fog, ugyanis egyre jobban megszokja a billentyűzet használatát.
Csuklótámasz, Az Írás Általi Megerőltetés Megelőzésére
Ha hosszú órákon át dolgozik, a kényelme fontos, és ebben a csuklótámasz lehet segítségére. Ez a csuklótámasz hosszúságában és magasságában is megfelelő az általam használt billentyűzethez.
A megtámasztás fontos. Egy bizonyos idő elteltével karjai és csuklója is fájni fog. Lehet, hogy nem tűnik annak, de ezek a kérdések olyan egészségügyi kérdésekké is válhatnak, amelyek csökkentik a produktivitást.
iPad A Kis Feladatok Elvégzésére
A tabletek szintén elengedhetetlenek, mivel néhány olyan feladathoz használhatók, amelyek a laptopok számára küzdelmet jelentenek. Én az iPad készülékemet grafikus bemutatók készítésére és ebook olvasására használom. Ez optimálisabb, mint egy laptop használata, különösen akkor, ha egy értekezleten vesz részt. Ezen felül, az iPad alacsony súlyának hála egyszerűen hordozható, így bárhol egyszerűen lehet vele dolgozni.
Tehát csak ajánlani tudom egy iPad beszerzését a produktivitás növelése érdekében.
Képernyővédő Tablethez A Foltok Csökkentésére És A Jó megtekinthetőség Érdekében
Mivel munkához is használom az iPadomat, néha foltok és kosz volt rajta, ezért beszereztem egy képernyővédőt. Ennek hála minden jól látható rajta, és még a képernyőn lévő apró részleteket is észreveszem. A képernyővédők olcsón beszerezhetőek és nélkülözhetetlenek. Az egyetlen olyan dolog, amire ügyelni kell velük kapcsolatban, az az apró buborékok képződése a felhelyezéskor. Ezek a buborékok azonban hitelkártya használatával kinyomhatóak, azonban megvárhatjuk, amíg maguk tűnnek el. A buborékok ugyanis néha önmaguk eltűnnek.
Egyedi Stylus Tablet Használatához
Egy további olyan kiegészítő, amit hasznosnak találok az az Apple Pencil. Egy egyszerű kiegészítő, amely segít az iPad-on történő rajzolásban. A ceruzának hála sokkal inkább úgy érzem, hogy papírra rajzolok. Számos oka van annak, hogy ez miért egy csodálatos kiegészítő.
Billentyűzet az iPad-hoz A Gyorsabb Gépeléshez
Az iPad ugyan beépített érintős billentyűzettel ellátott, néha hasznosnak találhatja, ha egy külső billentyűzetet használhat. Ezen felül egy külső billentyűzet azért is növelheti a produktivitást, mivel nem kell azon aggódnia, hogy vajon a jó billentyűt nyomja-e meg.
Az Apple varázslatos billentyűzete könnyen hordozható, és véleményem szerint sokkal gyorsabban lehet gépelni rajta.
Kiváló Minőségű Egér a Precíz Kattintásokhoz És Navigációhoz
Amennyiben Ön nem használ egeret a munkája során - a munkája típusától függően - egy decen egér hasznos lehet a munkavégzés során. Én a Razer Basilisk egeret használom alkalmanként.
Egy nagyon érzékeny egérről van szó, amely felgyorsítja az egér kurzor navigálását. Minél gyorsabban mozog az egér, annál hatékonyabban érheti el a pontos kattintásokat, így növelheti a produktivitást. Ez szintén vezetékes, tehát ebben az esetben sem kell aggódnia az elemek miatt.
Egérpad A Sima Egérmozgáshoz
Az egéren felül egy kiváló egérpadra is szüksége lesz. Amely számomra megfelelő az a Razer egérpadja. Ez tovább javítja az általam használt egér érzékenységét és pontosságát, ami számomra hasznos.
Egy Elektronikus Személyi Asszisztens
Egy asszisztens mindig hasznos és szuper érzés, ha Alexa Echo körülöttünk van. Számos olyan szolgáltatást kínál, amelyek segíthetnek Önnek, ezért úgy gondolom, hogy elengedhetetlen a produktivitás növelése érdekében.
Egy pénztárcabarát lehetőségért válasszon egy régebbi változatot.
Webkamera Videóhívásokhoz
A webkamera számomra egy elengedhetetlen kiegészítő. Már a pandémia kezdete előtt is távolról irányítottam a Lifehack csapatomat, és számos videó konferenciát tartottunk. Emiatt is nagyon fontos, hogy legyen egy kamerám, bár nem hiszem, hogy létfontosságú egy csúcsminőségű darabot beszerezni.
Én általában az Aukey 1080p webkamerát használom. Amint már a nevéből si egyértelmű lehet, 1080p minőséget kínál - a legmagasabb felbontás - tehát az emberek tisztán láthatnak engem. Az a kis telítettség, amelyet ez a webkamera nyújt, tovább fokozza a jó láthatóságot. Ami szintén szuper ezzel a kamerával kapcsolatban, hogy nem drága, tehát megvásárlása pénztárcabarát megoldás.
Fülhallgató Mélyebb Koncentrációhoz
A fülhallgató egy további olyan kiegészítő, amely nagyon hasznos lehet. Án az Airpods-ot ajánlom. Megjelenése ellenére ez a legjobb zajcsökkentő fülhallgató a piacon. Ezenkívül elég könnyűek, így nehezebben eshetnek ki a füléből, feltéve, hogy munka céljából használja őket. Nyilvánvaló, hogy egy Apple termékről van szó, így egyszerűen párosítható a további Apple termékekkel.
Azonban ha egy alternatívát keres, a Sony WF-1000XM3 jó megoldás lehet. Ez a fülhallgató nehezebb, tehát egy idő után füle megfájdulhat, azonban egy elég jó olcsóbb alternatíváról van szó.
Megfelelő Világítás A Hangulathoz És A Fókuszhoz
A megfelelő hangulat kialakítása segíthet növelni a produktivitást. És mi javíthatja jobban a hangulatot, mint a megfelelő világítás? Ezek a LED szalagok kellemes munkateret hoznak létre, különböző színeket biztosítanak az érzések és a hangulat érdekében, és csatlakoztathatók az Apple Homekit-hez.
Vezeték Nélküli Töltő A Kiegészítők Töltésére
Figyelembe véve, hogy számos eszközzel rendelkezünk, fontos, hogy tölteni is tudjuk őket. Én a Xiaomi vezeték nélküli töltőjét használom rendszeresen. Csupán a telefon töltésére képes, azonban ezt a munkakört tökéletesen képes betölteni. Kialakításának hála a telefon jól látható szögben lesz a töltés során, így megakadályozza a túltöltést. Mivel vezeték nélküli, nem fog kelleni foglalkoznia a kábelekkel.
Egyetlen USB Kábel, Amelyet Bárhol Használhat
Az USB-k hasznosak a produktivitás szempontjából, ugyanis sok mindenre használhatóak.
Én a Baseus termékét használom. Egy gyors töltőkábelről van szó, amely több porttal ékpes együttműködni. Szükség esetén billentyűzethez is használható. Egy általánosan hasznos eszközről van szó.
Palack, Hogy Hidratált Maradjon
Az utolsó tárgyam egy palack. Ez mindannyiunk számára fontos, hogy hidratáltak maradjunk, én a BlenderBottle palackot használom. Rengeteg típust megtekintettem, amelyek közül ez volt a lehető legjobb választás. Naponta használom a fehérje adagomra, majd vízre - 2,5 - 3 l folyadékot viszek be a szervezetembe naponta.
BPA-mentes műanyagból készült, kézzel és mosogatógépben egyaránt mosható. A palack egyetlen hátránya, hogy nem bírja túl sokáig. A sajátomat körülbelül hat havonta cserélem. Bár erre számítani kell, mivel maga az üveg olcsóbb terméknek számít.
A Lényeg
Szóval, így néznek ki a kiegészítők, amelyek segítik a mindennapjaimat. Ajánlom, hogy fogadja meg ezen tanácsaim egyikét, akár az általam kínált termékeket, akár azok alternatíváit vásárolja is meg.
Mindazonáltal ezeknek a termékeknek a beszerzése pozitívan hatott a produktivitásom növelésére, és ha Ön gyorsan szeretné növelni a produktivitását, próbálja ki ezeket a trükköket.
Forrás: lifehack.org
Az otthoni munkaállomás olyan hely, ahol dolgozni lehet, és lehetővé teszi, hogy hatékonyan dolgozzunk otthonról. A megfelelően kialakított munkaállomás növeli a produktivitást, a kényelmet és elősegíti a workflow-ot is.
Az otthoni munkaállomás alapvető elemei a laptop, az extra monitor és a mechanikus billentyűzet. A laptop lehetővé teszi, hogy bárhonnan dolgozzunk, az extra monitor pedig nagyobb térre tesz szert, míg a mechanikus billentyűzet nagyobb sebességgel és kényelmesebb használattal jár.
Az otthoni munkaállomás rengeteg előnnyel jár, mint például a produktivitás növekedése, a különböző készségekre való összpontosítás, a kényelem és a workflow támogatása. Az otthoni munkavégzés azonban lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy testre szabják az irodájukat az igényeik szerint, és jobban be tudják illeszteni a napi tevékenységeiket a munkakörükbe.