Pár hónappal ezelőtt jelentette be az Apple az iOS 13-at, amely már idén szeptemberben érkezik az iPhone telefonokra. Az iOS 13 első, béta változata azonban már most is elérhető, letölthető az Apple honlapjáról, azonban kizárólag az iPhone 6S és újabb modellekkel kompatibilis. Az öregebb modelleken nem érhető el ez a változat.
A nyilvános béta változat nem az operációs rendszer végleges változata, tehát megeshet, hogy nem stabil, illetve hibák léphetnek fel benne. Amennyiben még nem szeretné letölteni és várni szeretne, legalább egy kis mértékben felvázoljuk azokat az új funkciókat, amelyeket kínál.
1. Az elveszett telefon megtalálása abban az esetben is, ha a telefon offline módban van.
A Find My iPhone és a Find My Friends olyan beépített alkalmazások, amelyek segítenek figyelemmel kísérni, hol tartózkodnak barátai, vagy hol van az Ön telefonja. A legérdekesebb az alkalmazással kapcsolatosan az a frissítés, amely az új funkcióval együtt érkezik. Ez lehetővé teszi az eszköz megfigyelését abban az esetben is, ha az sem a Wi-Fi-hez, sem az adatforgalomhoz nincs csatlakozva. A funkció a Mac laptopokban is elérhető lesz, ahol a legújabb Catalina változat használható majd.
Amennyiben szeretné használni ezt a funkciót, legalább két Apple eszközt kell birtokolnia, amelyeken ugyanazzal a fiókkal lesz bejelentkezve. A számítógép olyan privát kulcsot generál, amely kizárólag ugyanazon fiók eszközein érhető el. A számítógépek nyilvános, titkosított kulcsot állítanak elő, amelyet folyamatosan frissítenek és megosztanak más eszközökkel.
Apple iPhone 11, 64GB, Sárga
Az elveszett vagy ellopott iPhone vagy Mac olyan Bluetooth jelet küld, amelyet olyan Apple eszköz képes észlelni, amelyen ugyanazon fiókkal van bejelentkezve. Ezek a számítógépen tárolt információk titkosítva kerülnek elküldésre az Apple szervereire.
Az a felhasználó, aki elveszíti telefonját vagy egyéb eszközét, megkapja a másik birtokolt eszközre, például laptopra vonatkozó titkosított kulcsot az Apple vállalattól. A privát kulcs segítségével elküldheti az elveszett telefonhoz szükséges információkat, és megtalálhatja az elveszett készüléket.
2. Sötét mód
A sötét mód, amely tavaly már elérhető volt a MacOS Mojave operációs rendszeren futó számítógépeken, most a mobiltelefonokon is elérhető lesz. Mi ennek az előnye? A dizájnon felül a telefon jobban olvasható sötétben, valamint az akkumulátor is kímélve van.
Annak érdekében, hogy ezekre az előnyökre Ön is szert tegyen, iPhone-ra lesz szüksége. Ennek okánál fogva kiválasztottunk Önnek pár modellt:
3. Továbbfejlesztett fénykép- és videószerkesztés
A videók vagy felvételek elkészítését követően nagyon gyorsan szerkesztheti majd azokat. A fényképeket szintén átdolgozták, valamint az emlékek csoportosítása is eltérő.
A fotók és a videók több módon szerkeszthetőek, mint korábban. Beállítható a fényerő, a kontraszt, valamint a fényhatások intenzitása portrét módban.
4. Gyorsabb feloldás
Az Apple vállalat állítása szerint a Face ID általi feloldás akár 30-szor lehet gyorsabb, mint korábban. Az alkalmazások szintén kétszer olyan gyorsan futnak fel, mint az iOS előző változatán.
5. Új funkciók az Apple Térképeken
A Térképeken mostantól új kedvenc helyek, valamint érdekes helyek megjelölésére van lehetőség. Ezen felül az egyes útvonalak is gyorsabban elérhetőek lesznek. Egy olyan rész is elérhető lesz, amely az érdekes helyek és az újonnan megjelenített helyek gyűjteményét tartalmazza majd. A Térképek részletesebb részleteket kínálnak a Look Around szolgáltatás beépítésével, amely lehetővé teszi a 180 vagy 360 fokos tér megtekintését a Google Street Fairy legjobb stílusában, és a virtuális térképen való mozgatással egyre több helyet jeleníthet meg.
6. Adatvédelem
Az iOS 13 bemutatásának egyik fontos dolga a felhasználói adatvédelem javítása volt. Ebben az értelemben olyan új lehetőségekkel egészült ki, amelyeknek hála a felhasználók nagyobb mértékben ellenőrizhetik az adatvédelmet. Például az alkalmazások kizárólag egyszer, és nem véglegesen férhetnek hozzá a helyzethez.
Az Apple most egy hitelesítő rendszert kínál a felhasználó hitelesítéséhez a Touch ID vagy Face ID segítségével webhelyekhez vagy alkalmazásokhoz való hozzáféréskor. Nem lesz szükség új jelszavak létrehozására.
7. A közkedvelt animoji-k és memoji-k testreszabása
Szereti használni a memoji-kat vagy az animoji-kat? Most még egyszerűbben testreszabhatja őket.
Az iOS 13 már idén szeptemberben érkezik a kompatibilis iPhone telefonokra.
Az új Find My iPhone alkalmazás lehetővé teszi az eszköz megfigyelését abban az esetben is, ha az sem a Wi-Fi-hez, sem az adatforgalomhoz nincs csatlakozva.
A sötét módon, amely most már elérhető az iPhone-on is, az olvasás jobban kivitelezhető sötét környezetben, valamint az akkumulátor is kímélődik.